A régészeti térinformatika legújabb fejlesztéseit és lehetőségeit bemutató konferenciának és szakmai napnak adott otthont a Gorsium-i Szabadtéri Múzeum szeptember második felében. Az immár második alkalommal megrendezett találkozón a CLIR Kutatóközpont / Pécsi Légirégészeti Téka is képviseltette magát.
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum szervezésében, és Gorsium római kort idéző környezetében került sor a legutóbb Lakitelken (2017) megrendezett régészeti térinformatikai konferenciára és workshop-ra. A kétnaposra tervezett programból az első a szakmai előadásokra és vitákra fókuszált, míg a másodikon a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Non-Profit Zrt. munkatársainak régészeti geofizikai workshop-jára került sor.
Kisebb szervezési hibák miatt sajnos a kelleténél kevesebben, de így is szép számban képviseltette magát a szakma az első napon, és szerencsére nem csak régészeti, hanem mérnöki oldalról is hallhattunk előadásokat. A szervezők munkáját dicséri, hogy elegendő időt hagytak a vitákra, beszélgetésekre is, így a konferencia barátias légkörben, kötetlenül telt.
A konferencián elsősorban az utóbbi években rohamosan terjedő 3D adatrögzítési technikák alkalmazási tapasztalata jelent meg. Jól érzékelhető, hogy a hazai múzeumok és más intézmények ma már szinten teljesen integráltan használják e lehetőségeket, ugyanakkor alkalmazásuk elméleti háttere, valamint a megnövekvő adattárolási problémák számos kérdést vetnek fel. Ehhez képest kevesebb előadás szólt a régészeti felmérések integrált térinformatikai fejlesztéseiről, de a felvillantott példák előremutató lehetőségeket vázoltak a résztvevők számára. A konferencián hasonlóan lényeges elemként jelentek meg a különböző roncsolásmentes régészeti módszereket és felhasználásukat taglaló témák, valamint az eredmények térinformatikai elemezhetősége.
Intézményünket dr. Szabó Máté képviselte “Mikrodomborzati elemzésekkel a láthatatlan növényjelek nyomában” című előadásával, valamint – Balogh András (Pazirik Informatikai Kft.) távolléte miatt – szekcióelnöki feladatokat is ellátott.
A pénteki workshopon a konferencianapon is többször látható eredményeket és fejlesztéseket bemutató előadásokhoz kapcsolódó geofizikai eszközháttér, valamint a feldolgozási módszertan bemutatására került sor Dr. Stibrányi Máté és Dr. Mesterházy Gábor vezetésével. A résztvevők nemcsak megismerkedhettek ezekkel az eszközökkel, de a felmerülő kérdésekre is választ kaphattak.
A szakmai rendezvény mellett, Kovács Loránd Olivér jóvoltából és szakmai vezetésével nyílt lehetőség a régészeti park megtekintésére is, amelyhez a szeptemberi időjárás is tökéletes hátteret biztosított.
Szabó Máté